Ami engem illet...

Véletlenül jelentkeztem a pszichológia szakra. Az viszont tudatos döntésem volt, hogy mindaddig nem kezdek bele a segítő tevékenységbe, amíg nem állok készen rá. Popper Péter tanítványa és munkatársa voltam. Az általa vezetett orvospszichológiai csoportban eltöltött idő meghatározó volt számomra. Akkor és ott tanultam meg a legfontosabb szabályt, azt, hogy nem kell kényszeresen "meggyógyítani" boldog-boldogtalant. Néha az is elég, ha tudatosítjuk a hozzánk fordulóval, hogy az, ami éppen történik vele, az adott helyzetben normális és természetes.

Évtizedeken át újságíróként dolgoztam, közben folyamatosan képeztem magam és tapasztalatot gyűjtöttem. Sokat tanultam az emberekről. És az emberektől...

Érdeklődésem és tanulmányaim fókuszában a krízisek és a traumák állnak. A képzéseken előadások tucatjait hallgattam, könyvek sokaságát olvastam a témában. Aztán egy viharos augusztusi napon elgázoltak. A balesetet több, súlyos trauma követte. Olyanok, amelyekkel egyenként is nehéz megküzdeni. Ekkor döbbentem rá, hogy hiába tanultam oly sokat a krízisekről, szinte semmit nem tudok.

Elkezdtem hát az "építkezést". Miközben - szupervíziós támogatás mellett - saját magam talpra állításán dolgoztam, lépésről lépésre kimunkáltam a módszert, amellyel mindmáig segítem a hozzám fordulókat. Nem (!) speciális csodamódszerről van szó, csupán arról, hogy különböző, ismert és sokak által kipróbált technikákat vegyítve kialakítottam egy "terápiás svédasztalt". Erről a kliens állapota, problémája és helyzete alapján közösen kiválasztjuk azt, amellyel a leggyorsabban és a leghatékonyabban tudunk dolgozni.

A szakdiplomámat alább találja: